MENÜ

"Tour de Pilis"

2019. október 17-20.

 

A tatárjárás után egy főúri családból származó esztergomi kanonok lemondott méltóságáról, javait szétosztotta a rászorulók között és a Pilis hegység sziklás rengetegbe vonult, hogy az imádság, a böjt és az engesztelés felajánlásával nyerjen kegyelmet mostoha sorsú nemzete számára. Egy éjjel, imádság közben látomása volt: az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg, melyek egymás felé tartottak s végül egy fénylő nyalábban olvadtak össze. Így lett Boldog Özséb a szétszórtan élő remeték összegyűjtője, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, Pálos rend megalapítója.

  

 Pilisszentkereszt melletti ciszterci kolostorrom azonban már egy másik kort idéz: itt temették el II. Endre királyunk meggyilkolt feleségét, Gertrúdisz királynét – a történet Katona József Bánk Bán c. drámájából ismert.

 

A túra második részében Dömösön felkereshetjük azt az apátságot, ahol leszakadt a trónszék I. Béla királyunk alatt az uralkodó halálát okozva és Visegrádon még azt is megláthatjuk hol járt Mátyás király!  

 

Erre a történelmi vidékre vezet az idei őszi túránk.

 

Frissítés:

- Részletes túraterv

- Nyomtatható térkép, két oldal A4

- Letölthető térképlapok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

...

 

 

 

 

 

Hírek

  • Tudod-e?
    2021-05-15 10:21:23

    Tudod-e hogy 2002. óta minden nyáron útra kelnek a délvidéki magyar fiatalok, hogy bejárják kerékpárral a Kárpát medence különböző tájait?

    Tudod-e, hogy felkeresték már a Tisza forrásától a Hargita csúcsán keresztül az isonzói csatamezőig a magyar történelemből ismert helyszíneket?

    Tudod-e, hogy ősszel és tavasszal több napos gyalogtúrákat tesznek a hazai hegyvidékeken? Tudod-e, hogy ezek a túrák mindenki számára nyitottak és elérhetőek?

    Hallottál-e már a "Tour de Délvidék"-ről? A túra sorozat célja: lehetőséget teremteni a szerbiai vajdaságban élő - délvidéki - magyar fiatalok számára a Kárpát medence térségében élő népek kultúrájának, természeti értékeinek megismerésére, tartalmas közösségi élményekkel?

    Most Te is segíthetsz ezeknek a céloknak az elérésében! Hogyan?  

    Ennek a felhívásnak a terjesztésével barátaid, ismerőseid körében, Magyarországi munkaviszony, adófizetés esetén pedig a személyi jövedelemadód egy százalékának felajánlásával a Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezete javára!   Az alábbi internetes oldalon találod a DMISZ javára elkészített 1% felajánló nyomtatványodat:   Felajánlom!    

    A múlt évi felajánlásból 41.546 Ft érkezett az egyesület számlájára, melyet a soron következő "Tour de Délvidék" szállítási költségeire fogunk fordítani.  

    Köszönjük minden támogatónknak!  

    Tour de Délvidék 2002. óta: www.tourdedelvidek2010.ewk.hu  



Szavazás

Tetszett az idei Tour?
A szokásos volt színvonal, de azért jövőre is megyek...
Kiváló szervezés, jó volt a program, remekül éreztem magam!
Akkor lássak legközelebb biciklit, mikor a hátam közepét...
Asztali nézet